Nevezési ötletek makettezőknek, modell építőknek

Pályázni kész makettel, és makett tervvel is lehet. Az egyetlen cél, hogy az alkotás felkeltse az érdeklődést és kíváncsiságot bármilyen űrkutatással, űrutazással, űrkolonizációval kapcsolatos téma iránt.

Sci-fi, steampunk jöhet?

Persze!

A kész munkák az alkotó tulajdonában maradnak. A pályázat anyaga az elkészült, vagy tervezett munka bemutatása, némi indoklással az alkotás témájára vonatkozóan, miért viszi közelebb a közönséget az űr hasznosításának gondolatához, illetve, részletesebb kifejtését annak, hogy pontosan mit is láthatunk. (A részegységek funkciójának elmagyarázása biztosan bezsebelhető pluszpontokat jelent!) Az első fordulóra leadott pályázat zömében fotókból vagy látványtervekből is állhat, a prezentáció pedig fotók és/vagy videó kivetítése mellett számolhat be a tárgy nevezésének indoklásáról, a részek és a teljes rendszer funkciójáról, esetleg az adott alkotás jövőjéről.

Vasútmodell, terepasztal?

Hogyne!

Mozgó és nem mozgó vonatok, vonatszerű képződmények, terepasztalon vagy anélkül, mind jöhetnek! Ahogyan mindezeknek a színes, látványos tervei is. Nem elvárás a kész alkotások megléte, ha a tervek is eléggé megragadják az érdeklődőt. Egyetlen feltétel, hogy a járművek láthatóan ne a Föld bolygón közlekedjenek.

A makettel, vasút-, vagy egyéb modellel indulók közül a legmagasabb helyezést elért döntősök külön, kifejezetten makett- és modellépítőknek szánt díjakat is kapnak, a normál díjazáson kívül.

Kedvcsinálónak itt van egy és mégegy űrmakett építő oldal, és néhány kész makett, vagy témaötlet képe.

Mars base model by Kevin Atkins _072010-05-30-215space-elevator-112_Beyond-Planet-Earth_Moon-colony-dioramaSKrDdX4552553d7e5c6d082ab65e9df8bd5111ddYlcwFgfile_19291911390787089975