Reál tárgyakat oktatóknak

Az ESA rendszeresen hirdet programokat STEM (tudomány, technológia, mérnöki tudományok, matematika) tárgyakat oktató tanárok részére. 2018 novemberére például négy napos, ingyenes workshopot hirdettek, ahol a szállodai szobát, valamint a helyszín és a szállás közti transzfert is kifizetik. Ha egyébként is lenne kedved részt venni hasonló képzésen, és kitöltöd a jelentkezési lapot, akkor majdnem készen is vagy egy versenyképes Exterra pályázattal is. Az ESA ugyanis – ebben az esetben például – megkér rá, hogy fejtsd ki a jelentkezésben maximum 2 x 250 szóban, hogy miért szeretnél részt venni a workshopon, és hogy ha használtad már valamilyen összefüggésben az “űrt” a leckéidben, írj le pár példát, hogyan csináltad. A válasz erre a két kérdésre remek alapot nyújt egy Exterra pályázat megírásához is. Ha egy pár mondatban kifejted magát a helyzetet, hogy az is értse, aki most hall az egészről először, kiegészíted néhány illusztrációval az óra anyagából, és egy kis sztorizással, hogy hogyan reagáltak a tanulóid a történtekre, az akár már egy egész életképes Exterra nevezési anyag is lehet. Ha mindezek csak tervek, de jó ötleteket tartalmaznak, az ugyanúgy hozzáadott értéket képvisel, tehát ugyanúgy versenyképes, mint ami már meg is valósult.

Az Európai Űr Ügynökség tanároknak szóló oldala folyton nyújt hasonló lehetőségeket, amikre párhuzamosan lehet Exterra verseny nevezést is alapozni.